Mese

Nincs jobb dolgom. Írok. Ezt-azt, össze-vissza. Ne keress benne értelmet és valós dolgokat - csak egy agyszülemény az agy működésének következtében. (Ja, és tudom, hogy nem áldott meg a sors írói vénával, de ez nem érdekel. ;) )

Egyszer volt, hol nem volt ...
A kisegérke szorgalmas és lelkes munkás volt a világ nagy-nagy mezején. Nem volt soha beképzelt, s álszerény. Tudta, hogy mire képes, mit bír, s ezt senki elől nem rejtegette.
A világ nagy-nagy mezején élt egy róka is - egy fondorlatos és ravasz róka.
Hiába voltak ők ketten annyira különbözőek, mégis a világ forgása valahogy egy időben, egy helyre sodorta őket.
A róka ajánlatot tett a kisegérnek, aki belement, mert bizony nem dúskált ő semmiben - egy kertecskét kellett volna rendbe tenni. Az ajánlatból azonban mégsem lett semmi, mert a róka messze elkerülte a kisegeret ezek után, aki szomorúan vette tudomásul, hogy ő tényleg róka és nem róka bőrbe bújt bárány. A kisegér dolgozott tovább szorgalmasan a saját kis területén, élte mindennapi életét boldogságban a nagy-nagy mezőn, míg egyszer csak valami véletlen csoda folytán újra összetalálkozott a rókával. Örömhír a harmatcseppes reggelen, hogy mégiscsak bárány az a róka ... az ajánlat él, s elvállalható. Így is lett.
Az egérke elvégezte a munkáját, úgy ahogy már a róka megismerhette. Szép volt és tetszetős a megművelt kertecske. Fel is kerekedett hát az egérke, hogy a rókát meglátogatva a számlát kiegyenlítsék, hisz semmit nem adnak ingyen neki sem.
A róka azonban fanyalgott. Nyers modorban kiosztotta az egérkét, hogy bizony ő még ilyen ronda kertet nem látott. Meg nézze csak meg az egérke a páva kertjét, hogy az mennyivel pompásabb. Persze, pompásabb. Hisz a pávának rendelkezésére áll minden ékesség, szükséglet, hisz őt még a simabőrű is segíti mindenben. Az egérkének meg mi van a szürke bundáján, kitartásán, szorgalmán kívül? Akarata, önfegyelme és az a képessége, hogy okulni tud az általa elkövetett hibákból.
A nem túl felemelő beszélgetés vége az lett, hogy a róka mégiscsak kifizette az egérke munkáját, annyit amennyit az egérke kért, mert hát abban a kertben ahol dolgozott volt mindenféle szúrós, ragadós növény, földhöz ragaszkodó gyökér, s így a munkája jóval több volt, mint az előzetes megbeszélés tartalmazott.
Keserű a szájíz valószínűleg, de nem az egérkének. Neki tiszta a lelkiismerete, hogy a munkát úgy elvégezte, ahogy a tudása engedte, s a lehető legjobbat nyújtotta. De azért tapasztalt is, nem is keveset. Okult. Most már bárki jöhet először is le fogja írni egy tölgyfalevélre, hogy milyen munka mennyibe kerül. Aztán, ha a határidő szűkös, bizony bele sem fog semmibe, mert egy gyökér kifordítása nem két perc. Ezekkel a gondolatokkal baktatott haza az egérke a nagy-nagy mezőre.
Ott viszont sebtiben megállította a nyuszika. Ő is ajánlatot tett neki. Egy közös kert a terv. Közös, de mégis különálló, hogyha valaki arra jár, akkor lássa a szép nagy kertet, de tudja azt is, hogy melyik a nyuszikáé, s melyik az egérkéé.
Az egérke még alszik erre egyet - túl friss a rókás eset emléke, így elvált a nyuszikától, s hazafelé vette útját.
A nyári nap delelőre járt az égen a nagy-nagy mező felett. Az út szélén árválkodott egy pitypang elnyílott virága. Az egérke leszakította, s minden egyes ejtőernyőjét útjukra bocsátotta: merem, nem merem. merem, nem merem.
Aztán felugrott az egérke, eldobta kezéből a félig kitépdelt pitypangot és fennhangon mondta maga elé:
- MEREM! Csak azért is merem, hagy lássa az a róka és mindenki más, hogy érek annyit önerőből, mint aki más tollával ékeskedik egy életen át!