2011. június 5., vasárnap

Paci

A mindennapos hajtásból ki kellett ma lépnem egy pindurkát és jött egy ötlet, hogy mivel is töltsem el az időmet.
Még a jó-múltkorában, amikor a nyomtató-számítógép kombináció vacakolt egy kicsit beleszerelmeteskedtem egy lovacskás stencil mintába. Ebbe:


Elővettem a mintát, forgattam kicsit, majd szétnéztem, hogy milyen alapanyagom van itthon, amire rá tudnám varázsolni. Egy vázát nem rég kaptam barátnőmtől: narancssárgára festett külső felszínes. Viszont a festék olyan hatású rajta, mintha az üveg homokfúvott lenne (ha víz éri, akkor áttetsző narancssárgává válik, s ha megszárad visszamattul) - csak reméltem, hogy a minta jól fog mutatni rajta. Őszintén megvallom, hogy én már unom az agyonvirágmintázott vázákat, az olyat aminek se füle se farka - talán ezt hívják absztraktnak. Mást akartam, egy kicsit elütőbbet, egy kicsit egyedibbet, egy kicsi nem is tudom milyet. :)

Szóval a vázát összehoztam a mintával és röpke egy óra alatt a következő eredmény született meg:


Nekem nagyon tetszik! Eddig csak szerelmetes voltam ebbe a mintába, de most ... váááááááááááááááááááááá :D

2011. június 4., szombat

II. Sólyom nap


Helyi rendezvény lesz, melyre nem csak falubelieket várnak. Akinek ideje engedi és szeretne egy szép napot eltölteni ismerősök - de akár egyenlőre ismeretlenek - között, az érdeklődjön, jelentkezzen időben, nehogy lemaradjon helyszűke miatt.
Ahogy olvasható a programismertetőből színes és tartalmas napnak nézünk elébe.

A színességhez személyem is hozzájárul egy kicsit.
Kivonultatom a jelenleg rendelkezésemre álló festményeimet és gravírozott alkotásaimat. Igen, jól olvassátok! :)

A kiállítás címe lehet: "A kézművesség egy szelete"
Szorosan kapcsolódik a rendezvényhez, így csupán erre az egy napra szól - vagyis csak ezen a napon lehet megtekinteni itt a dolgaimat, amiket akár meg is lehet a helyszínen vásárolni.
Aki kimarad, lemarad. :)


Számomra is lesznek új dolgok. Hm... aki ismer tudja, hogy nekem az alkotáshoz különleges lelkiállapot szükségeltetik. Most viszont olyat teszek, amit még sosem, de legbelül motoszkál bennem, hogy igen, ezt meg kell tennem!
Bemutatót is fogok tartani, hogy hogyan készül el egy üvegfestmény, vagy egy gravírozott alkotás. Nem lesz fix időpont, hogy én mikor ülök le és teszem amit tennem kell, hanem ott leszek egész nap a borházban egy számomra kialakított sarokban és "dolgozom". Aki akarja megnézi, hogy hogyan munkálkodom, s kérdez, ismerkedik - akár velem, akár a technikákkal. :)
Bár még nem beszéltem meg Erikával - a gazdasszonnyal -, de szeretnék lehetőséget adni a kipróbáláshoz is. Terveim szerint viszek kis üvegeket, képkereteket, mintákat - hátha mást is elbolondítok - persze, a saját alkotásokat haza is lehet majd vinni. :)

Beszámolóval természetesen majd jelentkezem erről a napról. Én már nagyon várom! :K