"... mint Petőfi a ködben..."

"Mint Petőfi a ködben..." igen, így tűntem el mindenünnen.
Egyetlen oka van, hogy dolgozom reggeltől estig, látástól vakulásig. Nincs már időm mi a nyugalmat, a kikapcsolódást jelentette számomra, vagyis a hobbimra. Ezt a békát le kell nyelnem még az élettől egy jó darabig, mert csak így tudok talpon maradni a családdal. Menni kell úgy ahogy elvárják, annyiért amennyit adnak, s ha többet szeretnék picivel, akkor még többet kell mennem - mindennek a rovására; a család, a barátok, az életem, a hobbim rovására. Öt hónapja megváltam mindentől: se fogpiszkát, se a kisgépemet nem vettem a kezembe, de még a M.A.G.U.S. fórumra sem jutottam fel, ahol elvileg admin vagyok. Mire hazaérek már erőm nincs, örülök, ha letudok ülni a gyerekekkel tanulni - de néha még ez sem jön össze, mert már csucsukálnak. Az álmaim eltávolodtak tőlem, jelenleg lehetetlenségnek látom mindazt, amit jó pár hónappal ezelőtt elterveztem. Erre mondják, hogy "Ember tervez, Isten végez..."
Mielőtt bárki félreérti nem azzal van a gondom, hogy dolgozni kell. Azzal sem, hogy ott ahol és annyit amennyit. Szeretem azt, amit csinálok, jó a társaság is. Vannak nehéz napok, s vannak könnyűek is, ahogy az rendje-módja szerint mindenütt szokott lenni. Egyszerűen sok és nem lesz vége. Pedig már nagyon-nagyon hiányzik mindenki és minden! A csajok a klubból, a közös alkotások, a nyugtató gépzúgás, az üveg visítása ahogy a kis marófej belekap anyagába, az alkotás öröme, nyugalma - MINDEN!

*Nagy sóhaj!*

Azért reménykedek még egy jobb jövőben, ahol rendeződik a dolog, amikor már ezeket is be tudom iktatni az életembe, ha nem is napi szinten. Mert a reményt nem adom fel, nem adhatom fel - annak szabad utoljára meghalnia, s az csak akkor hal meg, ha én is nyugalomra térek.

Paci

A mindennapos hajtásból ki kellett ma lépnem egy pindurkát és jött egy ötlet, hogy mivel is töltsem el az időmet.
Még a jó-múltkorában, amikor a nyomtató-számítógép kombináció vacakolt egy kicsit beleszerelmeteskedtem egy lovacskás stencil mintába. Ebbe:

Elővettem a mintát, forgattam kicsit, majd szétnéztem, hogy milyen alapanyagom van itthon, amire rá tudnám varázsolni. Egy vázát nem rég kaptam barátnőmtől: narancssárgára festett külső felszínes. Viszont a festék olyan hatású rajta, mintha az üveg homokfúvott lenne (ha víz éri, akkor áttetsző narancssárgává válik, s ha megszárad visszamattul) - csak reméltem, hogy a minta jól fog mutatni rajta. Őszintén megvallom, hogy én már unom az agyonvirágmintázott vázákat, az olyat aminek se füle se farka - talán ezt hívják absztraktnak. Mást akartam, egy kicsit elütőbbet, egy kicsit egyedibbet, egy kicsi nem is tudom milyet. :)

Szóval a vázát összehoztam a mintával és röpke egy óra alatt a következő eredmény született meg:

Nekem nagyon tetszik! Eddig csak szerelmetes voltam ebbe a mintába, de most ... váááááááááááááááááááááá :D

II. Sólyom nap

Helyi rendezvény lesz, melyre nem csak falubelieket várnak. Akinek ideje engedi és szeretne egy szép napot eltölteni ismerősök - de akár egyenlőre ismeretlenek - között, az érdeklődjön, jelentkezzen időben, nehogy lemaradjon helyszűke miatt.
Ahogy olvasható a programismertetőből színes és tartalmas napnak nézünk elébe.

A színességhez személyem is hozzájárul egy kicsit.
Kivonultatom a jelenleg rendelkezésemre álló festményeimet és gravírozott alkotásaimat. Igen, jól olvassátok! :)

A kiállítás címe lehet: "A kézművesség egy szelete"
Szorosan kapcsolódik a rendezvényhez, így csupán erre az egy napra szól - vagyis csak ezen a napon lehet megtekinteni itt a dolgaimat, amiket akár meg is lehet a helyszínen vásárolni.
Aki kimarad, lemarad. :)


Számomra is lesznek új dolgok. Hm... aki ismer tudja, hogy nekem az alkotáshoz különleges lelkiállapot szükségeltetik. Most viszont olyat teszek, amit még sosem, de legbelül motoszkál bennem, hogy igen, ezt meg kell tennem!
Bemutatót is fogok tartani, hogy hogyan készül el egy üvegfestmény, vagy egy gravírozott alkotás. Nem lesz fix időpont, hogy én mikor ülök le és teszem amit tennem kell, hanem ott leszek egész nap a borházban egy számomra kialakított sarokban és "dolgozom". Aki akarja megnézi, hogy hogyan munkálkodom, s kérdez, ismerkedik - akár velem, akár a technikákkal. :)
Bár még nem beszéltem meg Erikával - a gazdasszonnyal -, de szeretnék lehetőséget adni a kipróbáláshoz is. Terveim szerint viszek kis üvegeket, képkereteket, mintákat - hátha mást is elbolondítok - persze, a saját alkotásokat haza is lehet majd vinni. :)

Beszámolóval természetesen majd jelentkezem erről a napról. Én már nagyon várom! :K

Mese

Nincs jobb dolgom. Írok. Ezt-azt, össze-vissza. Ne keress benne értelmet és valós dolgokat - csak egy agyszülemény az agy működésének következtében. (Ja, és tudom, hogy nem áldott meg a sors írói vénával, de ez nem érdekel. ;) )

Egyszer volt, hol nem volt ...
A kisegérke szorgalmas és lelkes munkás volt a világ nagy-nagy mezején. Nem volt soha beképzelt, s álszerény. Tudta, hogy mire képes, mit bír, s ezt senki elől nem rejtegette.
A világ nagy-nagy mezején élt egy róka is - egy fondorlatos és ravasz róka.
Hiába voltak ők ketten annyira különbözőek, mégis a világ forgása valahogy egy időben, egy helyre sodorta őket.
A róka ajánlatot tett a kisegérnek, aki belement, mert bizony nem dúskált ő semmiben - egy kertecskét kellett volna rendbe tenni. Az ajánlatból azonban mégsem lett semmi, mert a róka messze elkerülte a kisegeret ezek után, aki szomorúan vette tudomásul, hogy ő tényleg róka és nem róka bőrbe bújt bárány. A kisegér dolgozott tovább szorgalmasan a saját kis területén, élte mindennapi életét boldogságban a nagy-nagy mezőn, míg egyszer csak valami véletlen csoda folytán újra összetalálkozott a rókával. Örömhír a harmatcseppes reggelen, hogy mégiscsak bárány az a róka ... az ajánlat él, s elvállalható. Így is lett.
Az egérke elvégezte a munkáját, úgy ahogy már a róka megismerhette. Szép volt és tetszetős a megművelt kertecske. Fel is kerekedett hát az egérke, hogy a rókát meglátogatva a számlát kiegyenlítsék, hisz semmit nem adnak ingyen neki sem.
A róka azonban fanyalgott. Nyers modorban kiosztotta az egérkét, hogy bizony ő még ilyen ronda kertet nem látott. Meg nézze csak meg az egérke a páva kertjét, hogy az mennyivel pompásabb. Persze, pompásabb. Hisz a pávának rendelkezésére áll minden ékesség, szükséglet, hisz őt még a simabőrű is segíti mindenben. Az egérkének meg mi van a szürke bundáján, kitartásán, szorgalmán kívül? Akarata, önfegyelme és az a képessége, hogy okulni tud az általa elkövetett hibákból.
A nem túl felemelő beszélgetés vége az lett, hogy a róka mégiscsak kifizette az egérke munkáját, annyit amennyit az egérke kért, mert hát abban a kertben ahol dolgozott volt mindenféle szúrós, ragadós növény, földhöz ragaszkodó gyökér, s így a munkája jóval több volt, mint az előzetes megbeszélés tartalmazott.
Keserű a szájíz valószínűleg, de nem az egérkének. Neki tiszta a lelkiismerete, hogy a munkát úgy elvégezte, ahogy a tudása engedte, s a lehető legjobbat nyújtotta. De azért tapasztalt is, nem is keveset. Okult. Most már bárki jöhet először is le fogja írni egy tölgyfalevélre, hogy milyen munka mennyibe kerül. Aztán, ha a határidő szűkös, bizony bele sem fog semmibe, mert egy gyökér kifordítása nem két perc. Ezekkel a gondolatokkal baktatott haza az egérke a nagy-nagy mezőre.
Ott viszont sebtiben megállította a nyuszika. Ő is ajánlatot tett neki. Egy közös kert a terv. Közös, de mégis különálló, hogyha valaki arra jár, akkor lássa a szép nagy kertet, de tudja azt is, hogy melyik a nyuszikáé, s melyik az egérkéé.
Az egérke még alszik erre egyet - túl friss a rókás eset emléke, így elvált a nyuszikától, s hazafelé vette útját.
A nyári nap delelőre járt az égen a nagy-nagy mező felett. Az út szélén árválkodott egy pitypang elnyílott virága. Az egérke leszakította, s minden egyes ejtőernyőjét útjukra bocsátotta: merem, nem merem. merem, nem merem.
Aztán felugrott az egérke, eldobta kezéből a félig kitépdelt pitypangot és fennhangon mondta maga elé:
- MEREM! Csak azért is merem, hagy lássa az a róka és mindenki más, hogy érek annyit önerőből, mint aki más tollával ékeskedik egy életen át!

Újabb üveg

Úgy látszik, hogy most a borosüvegek dömpingje van.
Felkértek, hogy a lakhelyemen megrendezésre kerülő Podo-fesztiválra az ajándékokat én készítsem el. Több darabos tétel - nagy kihívás, főleg úgy, hogy kevés időm volt az elkészítésükre.
Sajnos csak egy darabot tudtam lencsevégre kapni belőlük, mert ahogy elkészültek el is vitték őket, s ez az utolsó darab elszállítása rám várt. Így volt legalább pár pillanatom, hogy megörökítsem: